Tedd félre az egodat! Miért érdemes dolgozni ezen?

0 hozzászólás

Írta: Dóczi László

2020.06.27.

„Ellenséged az egód.”

– Ryan Holiday

És ez így is van. Elmesélem, miért.

Játszmák. Ugye, ismerős ez a kifejezés? Kiskorunk óta treníroznak rá minket. Téged is. Engem is. 50 felett meg aztán már erősek a beidegződések… „Ne hívd, várd meg, míg ő hív…” „Ne bízz benne, legyél vele kemény, nehogy bántson…” És hasonlók. Ezek mind játszmák, amelyeket először megtanulunk, majd az egónk tovább játszatja velünk életünk során.

De mi is az ego?

A freudi pszichológiában az „én”-t jelenti, a személyiséget, a realitást. Az embert, aki teszi a dolgát, és ezért ellenszolgáltatást vár. Spirituális értelemben véve azonban valami jóval „alantasabb”: az ego az, ami problémákat akar, ami birtokolni akar, ami felügyelet nélkül egy elpazarolt életet eredményez. Az ego némiképp a boldogság újtában áll. Tipikusan az egojuk rabjai azok az emberek, akiket csak felszínes értékek, pénz és tárgyak érdekelnek. Ez persze nem jelenti azt, hogy az egoja által vezérelt ember nem érheti be kevéssel is: sajnos, sokan akadnak, akiket pontosan ebbe a csapdába zavar be az egojuk. Darálják a mindennapjaikat, pletykákkal és konfliktusokkal mérgezik magukat, majd szépen elmegy mellettük az élet.

Az ego ugyanis a csapdák nagymestere. Hogy a saját jelentősége ne vesszen el, szereti konzerválni a problémákat, a rosszat, hiszen akkor ezekbe újra és újra belekapaszkodhat.

Persze, az egonak vannak hasznos vonásai is. Neki köszönhető például, hogy nem lépünk le a piros lámpánál az úttestre. Vagy az ego segít megakadályozni a felelőtlen döntéseket is. Az egonak ez a feladata alapvetően: vigyázni az életünkre. De ennél nagyobb tér nem kell neki.

 „Igen, de…” – a legsúlyosabb ego-játszma

Biztos beszélgettél már olyan emberrel, aki éppen panaszkodott valamire, te pedig jószándékkal segíteni igyekeztél neki. Erre az volt a választ, hogy „értem, amit mondasz, de…” vagy „igen, így van, de…” Tehát bármilyen segítő ajánlatot is tettél neki, bármilyen tanáccsal láttad is el, ellenszegült. Ez az ego egyik tipikus és jellemző játszmája. Ilyenkor az embert tényleg szó szerint elvakítja és megsüketíti az egoja, mindezt annak érdekében, hogy fenntartsa a problémát. Hiszen, számára ez ad energiát és táplálékot! Tudd, ha ilyennel találkozol, nem kell megmentened. Rosszat gondolni sem kell róla, hiszen az ítélkezés is „egos” cselekedet. Csak hagyd – a szabad akaratot nem tudod befolyásolni.

Hiba, amibe sokszor belecsúsznak: a spirituális ego

A spirituális ego az egonak az a „megnyilvánulása”, amely spirituális, emelkedett gondolatok és szavak mögé szeretné elrejteni önmagát. Ezzel az álcával kommunikál, de ugyanolyan agresszívan és birtoklási szándékkal, amiképp az ego maga működik.

Meg kell ölni az egot?

Nem. Nem kell megölni, mert az egy végtelenül hosszú folyamat. Az ego nélküliség más néven a megvilágosodás állapota, és erre igencsak kevesen képesek. Csak meg kell tanulni kezelni. Számos könyv van, amely az ego témájával, az ego háttérbe szorításával foglalkozik – válaszd ki a rendelkezésre állók közül azt, amely közel áll a habitusodhoz!

50 felett mindent lehet: csatlakozz a közösséghez, és legyél az eddigi legboldogabb önmagad!

  • Instagram

    No images found!
    Try some other hashtag or username
  • Hasonló bejegyzések

    0 hozzászólás

    Egy hozzászólás elküldése

    Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük